Saját történet az emberi „tudatlanságáról” – a vegyszeres takarítás élettér rombolása

könnyed mosogatás csomag

Az alábbi történetet nem mi írtuk, nem a „Cleanne” felhasználók története, mégis mintha rólunk íródott volna, mindenki számára kötelező olvasmány egy nagy bögre kávé mellett, annak is, aki a vegyszermentes takarítás elkötelezett híve, és azoknak is, akik szeretnék megérteni, miért fontos a váltás.

Sokan élünk tudatos életet, mozgunk, egészségesen táplálkozunk, kiegészítőket szedünk. Utána hazamegyünk, és a fél napunkat vegyszerekkel telebombázott otthonban éljük, párunkkal, gyermekeinkkel együtt, belélegezve vagy más úton a szervezetbe juttatva azokat. Az egészség az alapoknál, az élettérnél kezdődik.

Sokszor beszéltünk arról, hogy az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy milyen vegyszereket vásárolnak,és annak milyen káros hatásai vannak. Pedig egészen biztos, hogy ha fel lennének világosítva, akkor másképp gondolkodnának. Egyik alkalommal, amikor egy hiperben vásároltunk a párommal sikerült kifognunk egy csodálatos hétvégi kilométeres sort a kasszáknál. A sor egészen a termékekkel teli polcokig nyúlt. Itt én elkezdtem a polcon lévő WC tisztító és fertőtlenítőszerek címkéit nézegetni és természetesen az alábbi mondatokkal és jelek legalább egyikével találkoztam:

  • A vízi környezetben hosszantartó károsodást okozhat
  • Égési sérülést okoz
  • Szem- és bőrizgató hatású

Egy tisztítószeren a fentiek közül kettő is megtalálható volt, amit sikerült hangosan szóvá tennem. Ennek következtében a mögöttünk álló középkorú hölgy levette ugyanezt a polcról és szóba elegyedtünk. Először teljesen ledöbbent, aztán pedig felháborodott, hogy ő ilyet használ az otthonában és nem is gondolta volna, hogy ilyen komoly problémákkal áll szemben. Utána levettem még néhány flakont szúrópróba szerűen és természetesen mindegyik tele volt figyelmeztető mondatokkal és jelzésekkel. Ekkor ismerte fel a helyzetet, hogy nem egyet használ, ami káros, hanem gyakorlatilag majdnem az összes az. KB ennyire vannak tisztában az emberek azzal, hogy mit használnak otthonukban.

Tisztítószerek káros hatásai

Fertőtlenítő szerek

A fertőtlenítő szerek legtöbbje fehérítő anyagokat (pl. klórt, fenolt, krezolt, és egyéb hasonló származékokat) tartalmaz. A felsorolt szerek erősen mérgezők, és maró hatásúak, légzési nehézségeket okoznak, valamint az ivóvizet is szennyezik. Más fertőtlenítő szerek baktériumölő anyagokat tartalmaznak, amelyek nem mérgezők ugyan, de elpusztítják a mikroorganizmusokat. Néhány levegőfertőtlenítő spray-hez trietilén-glikolt adnak. Ez szükségtelen, és csak a légszennyezést növeli.

Folyékony tisztítószerek

Ezek olyan erős vegyszereket tartalmaznak, mint az etanol, ammónia, formaldehid és a klór. A felsorolt vegyszerek mindegyike káros a környezetre és a szervezetbe kerülve halált okozhat. Mérgező, légzési nehézséget és bőrkiütést okozhat, maró hatású és ivóvízszennyező.

Tűzhelytisztítók

A legtöbbjük marónátronból készül, tehát erősen mérgező és maró hatású. A nem maró hatású folyékony tisztítószerek pedig más, környezetkárosító vegyszereket tartalmaznak, mint például a bőrpanaszokat okozó erős lúgok. Jelentős mértékben szennyezik az ivóvizet is.

Marónátron (nátronlúg)

Kémiai neve: nátriumhidroxid. Nagyon erős lúg, erősen mérgező, légzési problémákat okozó, és maró hatású vegyszer. Leggyakrabban eldugult lefolyók tisztítására használják. A kályha- és a WC -tisztító szerek egyik gyakori alkotóanyaga. A mosogatók lefolyócsövét soha ne akarjuk marónátronnal tisztítani, mert vegyül a zsiradékokkal, és a csőben kemény szappanszerű anyaggá alakul, amitől a cső eldugul. Az itt felsoroltakhoz hasonlóan szintén ivóvízszennyező hatással rendelkezik.

Mosogatószerek

A mosogatószerek mesterséges anyagokból előállított, zsírtalanító hatóanyagokat tartalmazó szerek. Gyakran foszfátot is tartalmaznak, ami károsan hat az élővizekre, ugyanis megakadályozza, hogy a baktériumok a szennyvizekben található anyagokat lebontsák, és hasznosítható formában a talajba visszajuttassák. A mosogatószerektől bőrünk kiszárad. Ezen kívül olyan anyagokat is tartalmaznak, amelyek a szervezet kiszáradását gyorsítják, ugyanis gyorsítják az élelmiszerekben gyakran előforduló rovarirtó szerek maradékának megkötését.

Rozsdátlanító

A kereskedelemben kapható rozsdátlanító szerek mérgező és maró hatású foszforsavat és oxálsavat, valamint gyúlékony oldószereket tartalmaznak. Az emberi szervezetre nézve mérgezők, allergiát, bőrkiütést okoznak.

Súrolópor

Leggyakoribb alkotórészei: az iszapolt kréta, vagy habkő, fehérítőszeres ezüsthomok, mosószerek és illatosító anyagok Mérgező hatásúak, az ivóvízbe jutva erős szennyező hatást fejtenek ki.

Szőnyegtisztító szerek

Mosószereket és lúgokat tartalmaznak, amely a csatornába kerülve nagymértékben szennyezi a környezetet.

Vízkőoldó

Ammóniákból, és egyéb maró hatású vegyszerekből készítik. Mérgező, légzés nehézségeket, allergiát, bőrkiütést okoz, óriási mértékben szennyezi az ivóvizet.

WC-tisztító szerek

Mint a fehérítőszerek nagy többsége, a WC-tisztító szerek is gyakran tartalmaznak erősen maró hatású nátriumhypokloritot (klórt). A klór nagymértékben szennyezi a folyók és tavak vizét, felborítja a vizek baktériumegyensúlyát, és az ember számára is mérgező.

Fehérítőszerek

A háztartási fehérítőszerek alapanyaga egy klórvegyület, a nátriumhypoklorit. Ezeket a szereket különböző erősségben állítják elő. A nátriumhypokloritot nem szabad forró vízbe tenni, mert mérgező gőzök keletkeznek.

Mosószerek

A legtöbb mosópor fehérítőszereket, foszfátot, illatosító anyagokat, mesterségesen előállított adalékanyagokat és gyakran enzimeket tartalmaz. Ezek az anyagok együttesen nagymértékben szennyezik a vizet, ekcémát és más bőrpanaszokat okoznak, illetve gátolják ezek gyógyulását. Egy részük csak forró vízben fejti ki hatását, ami energiapazarlás.

Mérgező, nagy valószínűséggel rákkeltő, és gyúlékony.

A kereskedelemben kapható mosóporok és folyékony mosószerek több-kevesebb környezetkárosító anyagot tartalmaznak. A mosószer annál jobb és annál kevésbé szennyez, minél kevesebb hatóanyagot, enzimet tartalmaz, és hideg vízben való mosáshoz is alkalmas. Kézi mosáshoz használjunk forró vízben oldott szappant. Ha kemény a víz, adjunk hozzá mosószódát. Mosóporvásárláskor foszfátmentes mosóport vegyünk, és mindig csak az előírt mennyiség felét adagoljuk.

Káros hatások az élővízre

Sok vegyszer erős mérgeket tartalmaz, amelyek nagyban hozzájárulnak környezetünk rombolásához. Gondot okoz a háztartási tisztítószerek foszfáttartalma is, mely eutrofizációt okoz: az élővizekben túlszaporodnak az algák, baktériumok, amitől leesik az oldott oxigénszint, és elpusztulnak a magasabb rendű vízi élőlények, az élővíz pedig elmocsarasodik. A fertőtlenítőszereknél szintén gond van abból, hogy ott is fertőtlenítenek ahol már nem kéne: az élővizekben. A szennyvíztisztítás ellenére is jut ezekből az anyagokból a befogadóba, az élővízbe, és már kis mennyiségben is gondokat okoznak, mint azt a valóság megmutatta. Tehát minél kevesebb vegyszert használunk, annál kevesebb szennyezőanyagot juttatunk a környezetbe.

Megközelítés anyagi oldalról

A környezetbarát tisztítószerek elsőre drágábbnak tűnnek de feledjük azonban, hogy mivel így egészségesebb környezetben élhetünk, kevesebbet kell majd gyógyszerekre költenünk

Megközelítés háziasszony oldalról

Lassan elérkezik a tavaszi nagytakarítás időszaka. Sok háziasszony a nagy munka előtt felfrissíti, kiegészíti a vegyszer-készletét. A vásárlók többségében azonban nem tudatosul, hogy a színes, esztétikus csomagolásban olyan vegyszerek veszik körül a hétköznapokban, amelyek az egészségére is ártalmasak lehetnek. Valójában mérgek lapulnak a bevásárlókocsiban, a konyhában, a garázsban. A vegyipar újabb és újabb termékkel áll elő, melyek reklámjaiban – unalomig ismételt klisékkel – sulykolják az emberekbe, hogy nem látható, de a televízióban csúnyának, ijesztőnek bemutatott kórokozók veszélyeztetik egészségüket. A kereslet egyre nő, hiszen a hirdetések az emberek alapvető igényére, a tisztaság utáni vágyára építenek. Az európai vásárlók évről évre hatalmas összegekért a környezetre és az egészségükre is ártalmas vegyszereket cipelnek haza boldogan.

Sok háztartásban antibakteriális, fertőtlenítő szerek vásárlásával próbálják elérni a reklámok ragyogó és színtiszta világát. A szakértők azonban óvnak a túlzásba vitt tisztaság-mániától, a tisztítószerek ugyanis többet árthatnak, mint használnak: a vegyi hatóanyagok allergiás tüneteket, bőrirritációt okozhatnak.

Vélemény, hozzászólás?